Ha az ember autókölcsönzőben dolgozik, folyamatosan szép autókkal van körülvéve. Olyan érdekes érzés, mikor ránézek egy ilyen kocsira, és felvillan előttem egy teljesen más, jobb élet képe, egy minőségi életvitel lehetősége. Nem akarok panaszkodni, nincs semmi bajom a munkámmal, még szeretem is és az átlaghoz képest egészen jól meg vagyok fizetve, de az csak nem bűn, ha az ember többre vágyik. Sokat gondolkodom mostanában a jövőmön. Most, hogy betöltöttem a 30-at, és lassan ballagok a 40 felé, éppen itt az ideje, hogy komoly terveim legyenek. Már véget kell vetnem a könnyelmű bulizgatásoknak, és a lazáskodásnak, és ki kellene találnom, mit szeretnék kezdeni magammal, hogyan tervezem az életem második felét.
Társat még nem találtam hozzá, de az ügyben nyugodt vagyok. Tudom, hogy addig nem is fogom megtalálni, amíg magammal nem vagyok rendben és én nem vagyok a helyemen. A párkapcsolat nem való probléma megoldásra, ezt nagyon jól megtanultam már saját tapasztalatból. sajnos, ha az ember tele van kétségekkel és gondokkal, egy párkapcsolat csak még többet okoz neki, így nem, hogy megoldást nem talál, de még jobban súlyosbítja a helyzetet.
Szóval ezen nem görcsölök egyelőre, inkább azon vagyok, hogy a saját dolgaimat vágányra rakjam, aztán, majd ha felkészültem, megérkezik majd a társam is, akivel megoszthatom a boldogságomat. De hogyan is teremtsem magaménak azt az említett boldogságot?
Akár ki, akár mit is mondd, egy férfi önbizalma alapvetően az egzisztenciájában van. Nagyon fontos az önállóság és az, hogy amikor majd családot fog alapítani, ő is és a család többi tagja is biztonságban érezze magát, ne legyen kérdés afelől, hogy hogyan kerül a betevő az asztalra. Ezért is gondolkodom vállalkozáson mostanában, mert hiába szeretem a munkám és elégít ki lelkileg, amit csinálok, anyagilag nem érzem elégnek és nem látok különösebb feljebb lépési lehetőséget sem benne. Szóval mindenképpen új utakat kellene keresnem, csak még azt nem tudom, hogy merre fele. Egy barátom most kezdett bele egy üzletbe, most ott tartok, hogy figyelgetem, ő mit, hogyan csinál és próbálok ellesni ötleteket, amiket hasznosíthatnék saját magamnak. Ő egy édességeket forgalmazó webáruházat indított, és elég nagy sikerrel működik. Nekem is szöget ütött a fejemben, hogy jó lenne egy hasonlót indítani, mert végül is befektetés szempontjából nem annyira vészes, bár nem teljesen vagyok tisztában a webáruház készítés árak alakulásával. De mivel nem kell üzlethelyiséget bérelni, és az árukészletet sem felhalmozni, legalább is az első körben, gondolom, hogy sokat tud spórolni az ember a bérleti díjakon, mint befektetés.
Már csak azt kellene kitalálnom, hogy mit árulnék az új webshopomban. Engem legjobban az autók érdekelnek, ezért is dolgozom most itt, de azt, ugye nem árulhatok. Az alkatrész biznisz meg nem annyira kézenfekvő, mert nem tudok szerelni, se szétszedni, nem tudnék ezen a téren igazán érvényesülni, úgy érzem.
Más téma meg nem igazán van, ami annyira kézenfekvő lenne, hogy azonnal az eszembe jut és el is tudom képzelni, hogy máris azzal foglalkozzak. Biztosan túlkombinálom a dolgot, de sajnos ilyen vagyok, nem tudok lazán hozzáállni. nagyon csodálom azokat az embereket, akik fesztelenül belevágnak mindenfélébe, aztán ha változnak a körülmények, változnak ők is. Nekem ez nem megy ilyen könnyedén. Tudom jól, hogy nem kellene görcsölnöm rajta, de mégis azt teszem. Úgy érzem, túl nagy a tétje. Hogy ha hozok egy döntést, azt már nem biztos, hogy vissza tudom fordítani, vagy meg tudom változtatni, ha esetleg rosszul döntenék.
Mások, lazák és nem idegeskednek azon, mi lesz ha, de én igen. És emiatt nem jutok előre. Nem tudok lépni, nem tudok haladni, mert valami mindig visszatart. Pedig csak a legelső lépés nehéz, a többi mindig egyel könnyebb. Az elméletben nagyon profi vagyok, csak akkor van gondom, ha már a gyakorlat következik, mert akkor mindig megtorpanok.
Már arra is gondoltam, hogy össze kellene állnom valakivel üzletileg, de mivel nagyon bizalmatlan is vagyok mindenkivel, szerintem az sem működne. Maradt az, hogy agyalok és gondolkodom, mit kellene tennem. Van, hogy aludni sem hagy ez a gondolat, nem tudok másra gondolni, csak erre. És ez egyáltalán nem egészséges, de nem tudok rajta változtatni sem, úgy érzem. Az élet nagyon nehéz, főleg, ha az embernek teljesen egyedül kell megállnia benne a helyét.
Már arra is gondoltam, felkeresek egy tanácsadó céget, hogy adjanak tanácsot nekem, mibe kezdjek, de nem hiszem, hogy van ilyen. Jó lenne erre valami megoldás, bár nem történik tragédia akkor sem, ha minden úgy marad, ahogyan most van, hiszen nincs így sem rossz életem, de talán jobb is lehetne.
Azt olvastam egyszer, hogy az embert a vágyakozás, a jobbra való törekvés tartja életben, mert ha ez megszűnik, a létezés értelmét veszti, hiszen a létfenntartás nem motivál senkit életre. Jó, lehet ez már túl spirituális, de valahogy én is így gondolom, és hiszem, egyszer lesz valaki belőlem. Csak nehogy addig agonizáljak, míg kifutok az időből és már nem lesz értelme. Vagy sosem késő? Ki tudhatja. Talán a végcél már meg van írva, csak az utat választjuk mi, de az is lehet, hogy ezer meg egyféle vége lehet mindennek. Nincs olyan, aki ezekre a kérdésekre tudná a választ. Két dolgot kell szem előtt tartani: mindig hinni önmagunkban és bízni abban, hogy az élet szebb és jobb is lehet.