A kölcsönautó esete az aktatáskával

Megesik néha, hogy nem úgy jön ki a lépés, mint ahogy terveztük. Nemrégiben én is így jártam, mikor hosszas szenvedés után az autóm végül bemondta az unalmast. Régóta nehezen indult már, le-le fulladt induláskor, de úgy voltam vele, hogy amíg megy, addig még megpróbálom elkerülni, hogy szerelőhöz kelljen vinni. Hát, sajnos nem tudtam elkerülni az elkerülhetetlent.

A munkámhoz hozzátartozik, hogy sokat kell utaznom, néha elég kiszámíthatatlan időpontokban. Ilyenkor mindig elég sok papírt is vinnem kell magammal, ezért fontos, hogy velem legyen a remek aktatáskám. A férfi aktatáska egy kényes dolog, a köznyelv gyakran viccelődik a nőkön és a táskafétisükön, de azért kimondatlanul ugyan, de ez a téma a férfiakat sem hagyja hidegen. Nemrég kellett egy újat vennem, ezért úgy voltam vele, hogy ha már beruházok, akkor csakis a legjobb minőséget engedem meg magamnak. Az egyik munkatársam javasolt nekem egy webshopot, ahonnan ő is rendelte a sajátját. Hogy az igazát bizonyítsa, rögtön a kezembe is nyomta a magáét, hogy győződjek meg róla: valóban igényes és remekbe szabott darabokra számíthatok, ha a Bagboxhoz fordulok. És maximálisan egyet kellett, hogy értsek vele, férfi aktatáska ilyen szép még nem is biztos, hogy volt a kezemben. Kiváló minőségű bőrből, igényes varrásokkal, strapabíró alkatrészekkel, tehát minden tulajdonsága megvolt hozzá, hogy csúcskategóriásnak lehessen nyilvánítani. Ezen felbuzdulva én is belevetettem magam a válogatásba, találtam is egy pont nekem tetsző darabot. Tágas volt és erős, mindemellett stílusos és visszafogott, vagyis szinte bármilyen öltözékhez magamhoz vehettem. Meg is rendeltem gyorsan, még mielőtt meggondolnám magam és tovább keresgélnék. Meg voltam győződve róla, hogy ennyire igényes darabot ilyen áron biztosan nem fogok máshol találni. Szerencsére pár napon belül meg is kaptam, még a szállítás is ingyenes volt, mert a tízezer forintos limit felett vásároltam. Nagyon meg voltam vele elégedve, legszívesebben egész nap csak forgattam, nézegettem volna.

férfi aktatáska

Van nekem egy olyan rossz szokásom, hogy ha sietek, akkor csak bepattanok az autóba, az aktatáskámat pedig magam mellé dobom az anyósülésre és már indulok is. Mivel a kicsi kocsim ugye ledöglött, így kénytelen voltam autót bérelni. A kölcsönzős figyelmeztetett, hogy az általam kiválasztott darab bérleti díja nem véletlenül ilyen alacsony, ugyanis több hibája is van, például nem nyitható a jobb első ajtó. Ezt a pár napot kibírom így, gondoltam, de akkor még nem sejtettem, hogy a saját rossz szokásom fog ezáltal megtréfálni. Mint ahogy máskor is, egyszer bepattantam, a gyönyörű, új férfi aktatáskámat pedig ledobtam magam mellé. Csakhogy ez egyszer kicsit elmértem a lendületet, az aktatáska pedig beesett és beszorult az anyósülés és az ajtó közé. Mikor rájöttem, hogy nem nyitható, csapkodtam is rendesen a homlokomat. Nem elég, hogy el fogok késni, de ráadásul az új aktatáskám is megsérülhet, amiben ráadásul az összes papír benne volt, amire szükségem lett volna. Végül aztán nagy nehezen kipiszkáltam a résből a hátsó ülés felől, hála az égnek sértetlenül megúszta a kalandot. De ez remek tanulság volt számomra, hogy igenis figyeljek oda a rossz szokásaimra, mert egyszer még kárt okozok magamban vagy az értékeimben.