Bérelhető autó van, bérelhető fürdő nincs. De miért?

Az egyik barátom egy elég jó munkahelyen dolgozik. Lényegében tőzsdei elemzéseket készít nem kis pénzért. Rengetek vállalatvezetővel és milliomossal beszél, tárgyal napról napra telefonon és élőben is. Ő mondta egyszer nekem, hogy ahhoz, hogy bárki olyan gazdag lehessen, mint ezek az emberek, át kell venni a szokásaikat és meg kell tapasztalni azt az életérzést, amit ők éreznek. Elmondása szerint, ha egyszer kipróbálom, annyira bejön majd, hogy utána mindent megteszek majd azért, hogy fenntartsam a színvonalat, és ha egyszer mindent megteszek, akkor sikerülni is fog. De hol kell kezdeni? Tőzsdéző barátom szerint a legjobb, ha úgy indulok, hogy kibérelek egy luxusautót és elindulok, mondjuk Budapesten házat nézni magamnak. Persze nem akár milyen házat, hanem óriási luxusingatlanokat, amiket egyáltalán nem engedhetek meg magamnak. Töltsek egy napot így és aztán kérdezzem meg magamtól, milyen lenne, ha ez nem csak egy eljátszott nap lenne, hanem tényleg ilyen hétköznapjaim lennének.

furdoszoba otlet
furdoszoba otlet

Az első pont tehát az autó. A kölcsönzésnél fontos, hogy olyan járműre essen a választás amilyet az emberek többsége nem engedhet meg magának. Második szempontból, fontos, hogy kényelmes és nekünk tetsző gyártmány legyen, mert ha ezek nem teljesülnek, akkor környezetünk látni fogja rajtunk, hogy valami nem stimmel, és ezt meg ugye nem akarjuk. Plusz, ha már egy napra milliomosnak tetteti magát az ember, akkor legalább élvezze is. Ezért aztán már csak az autóválogatásra szántam egy korábbi napot. És ekkor ötlött fel bennem a kérdés, hogy vajon meddig lehet elmenni, mennyi mindent lehet kibérelni, hogy egy napra szuper gazdagnak érezhessük magunkat. Nyilván autót és lakást lehet, de már az autó sem olcsó hát még egy luxusvilla. Túl költséges. Viszont a ház egyes részeit akár ki is lehetne bérelni külön. Részemről nekem az egyik legfontosabb helység az otthonomban a fürdőszoba. Több fürdőszoba ötletem is van, ha arról van szó, hogy bármennyi pénzt költhetek és így létrehozhatok egy nekem tetsző fürdőt. Mivel sajnos egyetlen multimilliomos sem döntött még úgy, hogy bankkártya keretét a rendelkezésemre bocsájtja csak azért, hogy berendezzek magamnak egy fürdőt, így nem lenne rossz, ha mondjuk nem csak autót, de akár egy fürdőt is kibérelhetnék egy napra. Tudom egy wellness szállodában többféle medence, jakuzzi és minden egyéb megtalálható, de az mégsem egy fürdőszoba. Én arra gondolok, hogy milyen király lenne, ha lenne egy cég, aki csak azzal foglalkozna, hogy egy adott épületben kialakítani több fürdőszobát különböző stílusban csak azért, hogy ha valaki szeretne kipróbálni egy másik fajta fürdőt is akkor legyen neki lehetősége rá. Az egész szoba semmit nem tartalmazna, kizárólag a fürdő jól ismert részeit. Attól függően, hogy milyen hangulat a cél lehetne az egyikben sarokkád, egyszerű csapteleppel. a másikban egy különleges kivitelezésű zuhanykabin, ami több féle masszázsfunkcióval is rendelkezne. Több igényt is ki tudna szolgálni egy ilyen létesítmény. Ifjú párok romantikus fürdőzését egy hosszú nap végén. Semmi extra csak egy kényelmes nagy kád, egy-két gyertya vagy mécses, pár illatosító és egy kis hab. Akár egy több gyermekes szülőpár részére sem lenne rossz választás. Egy kellemes zuhanyzás, vagy fürdés a gyermekzsibongás nélkül. Nyilván lennének olyan helységek is, amelyek az extrémebb vágyakat is kielégítik. Mondjuk, képzeljünk el egy olyan fürdőt ahol egy sziklafalról zúdul alá a víz a kádba, ami úgy néz ki, mint egy kis tó, körülöttünk minden színes vízinövényekkel teli. Egyszer nem lenne rossz kipróbálni leássuk be. Ráadásul költségek szempontjából is olcsóbb lenne, mint kibérelni egy egész luxus apartmant.

Sajnos azonban ilyen jellegű létesítményt még nem találtam, hiába is kerestem. Lehet csak az én szívem csücske a fürdőszoba és ezért gondolom, hogy lenne rá igény, minden esetre én úgy látom, hogy egész jól kihasznált helyet lehetne így létrehozni. Talán egyszer, ha nem csak azért megyek luxusautó szalonba, hogy kölcsönözzek, hanem azért, hogy vásároljak, akkor majd létrehozom a világ első ilyen intézményét. Elvégre is az imént felsoroltakon kívül még rengeteg fürdőszoba ötletem van.