Apuka leszek: első kihívás teljesítve

Ha autóbérlésről van szó, akkor igazán profi vagyok, de amikor az először szóba került a babakocsi, teljesen el voltam tévedve a témában. Szerencsére a feleségemnek volt egy pár batárnője, akiknél már átesett az aktualitáson ez a dolog, így volt, akitől tanácsot kérni. Legalábbis először azt hittem, hogy ez szerencse. Aztán rájöttem, hogy mindegyikük teljesen más dolgot tanácsolt a feleségemnek, aki teljesen összezavarodott és tanácstalan lett. Szóval, úgy éreztem, hogy a kezembe kell vegyem a dolgokat, és segítsek.

Először felvetettem a témát a munkahelyemen, az autókölcsönzőben. Nem kaptam olyan részletes bemutatókat és magyarázatokat, mint Réka, de azért volt haszna ennek a beszélgetésnek is. Eddig nem gondoltam, hogy ez ennyire tág téma, és hogy ilyen sokfajta babakocsi létezik, de ha már a fiúk is erről számoltak be, akkor tudtam, hogy komoly munka lesz a kiválasztás a tökéletes kiválasztása. Végül is két hasznos tippet kaptam: az egyik az volt, hogy multifunkcionális babakocsit vásároljak, mert az végig kísér a baba születésétől addig, amíg megtanul járni; a másik pedig az volt, hogy internetről vásároljak, mert sokkal több lehetőségem van gondolkodni és az erőszakos elárusítok nem akarják majd rám sózni a legdrágább darabot.

Megfogadtam mindkét tanácsot és este rákerestem a babakocsi olcsón címszóra. Sok webáruházat találtam, de nem mindegyik győzött meg, volt, amelyiken messziről lerótt, hogy olcsó termékekkel kereskednek. Jó szemem van ehhez, hiszen autókkal dolgozom, és tudom, hogy mikor akarják átverni az embert. Végül találtam egy jó oldalt, ami megbízhatónak is tűnt, ráadásul csupa olyan márkájú babakocsit árultak, aminek egyenként is utána tudtam nézni (értsd nem saját, ismeretlen és kínai márkák). El kezdtem bővebben böngészni a kínálatukat és rájöttem, hogy nagyon sok multifunkcionális van közöttük. Kiválasztottam egy olcsóbb márkát és annak a multifunkcionális babakocsii közül készítettem elő a feleségemnek egy listát, hogy közösen válaszunk belőle.

Végül egy csodálatos türkiz és fehér színekben pompázó Kunert babakocsit választottunk ki. Nagyon odafigyeltem rá, ha már ez lesz az első járgánya a gyerekemnek, akkor nézzen jól ki. A babakocsi alumínium vázzal rendelkezik, és többféle kosarat lehet ráhelyezni: mózes kosarat, autós hordozót és sportos hordozót. Ezekkel a fogalmakkal én is csak most ismerkedtem meg, azelőtt minden babakocsi egyforma volt a szememben. Pedig, a babakocsit azért is kell jól kiválasztani, mert az évekig a mindennapok része lesz a szülő és a gyerek számára is. Nekem egyébként a sportos ülőrész lett a kedvencem, mert abból a gyerek bátran tud nézelődni, de azt mondta a feleségem, hogy azt egy ideig úgysem fogjuk tudni használni, mert meg kell várni hozzá, hogy a gyerek már magától tudjon ülni. (Őrület bele gondolni, hogy gyerekem lesz!!!).

Egyébként, ha minden igaz, ezeket az ülőrészeket menetiránnyal előre és hátra is fel lehet rakni a vázra (habár ennek már kevésbé látom jelentőségét, mert szerintem az a legjobb, ha úgy van felrakva, hogy a szülő lássa a babát, és majd a sportosat lehet fordítva, hogy nézelődjön a gyerkőc). Ami még szintén tetszik, hogy az autós hordozó, ahogy a neve is jelöli, tökéletes gyerekszék az autóba. Persze, amikor nőni fog a gyerek, majd még kell vásárolnunk széket az autóba, de eleinte ebben simán fogjuk tudni hordozni. Tényleg nagyon praktikus dolog ez a multifunkcionális babakocsi. Tegnap meg is rendeltük és most már várjuk nagy izgalommal. Mivel még a gyerek érkezéséig több, mint öt hónap van, jelen pillanatban sokkal izgatottabb vagyok a babakocsi miatt, mint miatta, hangozódjon ez akármennyire rosszul.