Én nagyon sok autót vezettem már életemben, és üzleti utazásaim során rengeteg autókölcsönzőtől béreltem már autót. Azt is megfigyeltem, hogy nem mindegyik kölcsönző fordít elegendő figyelmet az autóflotta karbantartására. Pedig aki valaha is vezetett autót, akár saját tulajdonban volt, akár kölcsönzőtől bérelte, biztosan tudja, mennyire fontos az autó megfelelő karbantartása, ápolása, értek ez alatt mindent, ami egy autó belső és külső felületeit érintheti – mintha csak a saját testem és lelkem ápolására fektetnék hangsúlyt. Mindezek közül a legfontosabb talán a motor és a szűrő rendszeres karbantartása és a megfelelő adalékok kiválasztása.
Gondoljunk úgy a motorra, mint az autó lelkére: ez hajtja meg a járművet, meghibásodása azonban végzetes következményeket vonhat maga után. Éppen ezért az autóápolást sosem hanyagolhatjuk el, azt fontos minden körülmények között szem előtt tartanunk, és érdemes rögtön a motor karbantartásával kezdenünk. Ez egyet jelent azzal, hogy autónkat rendszeresen szervízbe visszük, a motort nem terheljük, vezetési technikánk a motor számára kíméletes, de nem szabad megfeledkeznünk az olajcseréről és a megfelelő kenőanyag használatáról sem.
Rutinos autóvezetőknek nem kell mondanom, de a laikusok kedvéért érdemesnek tartom megemlíteni: mint tudjuk, a járó motorral, közlekedő autó esetén az alkatrészek egymáshoz súrlódnak, érintkeznek egymással, így felmelegedhetnek, megsérülhetnek, sőt, könnyedén el is kophatnak. Kicsit talán úgy működnek, mint futás közben a porcok, amelyek az ízületek sérülésével ugyancsak kopásnak indulhatnak. Fontos tehát, hogy az autó motorját is rendszeresen karban tartsuk: a megfelelő kenőanyag használatával a mozgó alkatrészek között a kenőanyag filmréteget képez, így elválasztja egymástól az érintkező alkatrészeket, ezáltal az alkatrészek kevésbé sérülnek, kopásuk is mérsékelhető, ráadásul az alkatrészek megfelelő hűtése is megoldható, így az autónk motorja kevesebb eséllyel fog felmelegedni. Érdemes nyomon követnünk a kilométer számlálónkat, néhány ezer kilométer megtétele után pedig mindenképpen fontolóra kell vennünk az olajcserét! Ha ezt elmulasztjuk, az autómotor épségét is kockáztatjuk, a használt olaj ugyanis kevésbé hatékonyan választja e egymástól a mozgó alkatrészeket, kenése vékony, a hőlevezető képessége pedig jóval kisebb, mint a frissen cserélt olajnak.
Az olajwebshop.hu számos megoldást kínál az autóápolásra: termékpalettáján a motorolajok széles skálája megtalálható, melyeket az oldal a legkülönfélébb márkákban és kiszerelésekben kínál. A kínálat olyan széles skálán mozog, hogy a téli motorindítás egyetlen autótulajdonos számára sem jelenthet többé problémát, még az egészen extrém, -35, -40 Celsius fokon történő indítás esetén sem. A portfólióban számos termék közül választhatunk, így biztosan mindenki megtalálja azt a márkát, amelyben megbízik, és amelyhez hosszú távon hűséges lehet majd.
A kenőanyagok beszerzése kizárólag hivatalos hazai forgalmazóktól történik, a márkák sora ráadásul folyamatosan bővül, így mindenki találhat az igényének megfelelő termékcsaládot. Hogy csak néhányat említsek a sok közül: Castro, Mannol, Valvoline, és az én személyes kedvencem, a XADO, a prémium termékek listájáról. Ha bizonyos termék vagy termékcsalád mégsem lenne elérhető a weboldalon, a webshop munkatársai legjobb tudásuk szerint minden érdeklődőnek segítenek, és felkutatják azokat a partnereket, akiktől be tudják szerezni a vevő által áhított terméket, így a megfelelő, jó minőségű beszerzésének ügyes-bajos gondjaival sem kell vesződnünk.
A motorolajokon túl a váltóolajok (automataváltókhoz is) és az olajadalékok kínálata is pazar: a tudatos vásárló gyakorlatilag mindent egy helyen megtalál, a motorolaj adaléktól kezdve a kormányszervó adalékon át a hűtőrendszer adalékokig. Ezen felül a megfelelő szűrők kiválasztásához és beszerzéséhez is nyújtanak segítséget: sőt, az utakon leggyakrabban előforduló személygépkocsi fajtákat számon tartják, és az ezekhez a típusokhoz szükséges mindenfajta szűrőből (legyen szó olaj-, levegő-, pollen-, vagy üzemanyagszűrőről) tartanak raktáron, így ezek a termékek is gyakorlatilag egy szempillantás alatt elérhetőek a vásárlók részére.
Ne feledkezzünk azonban meg a megfelelő ápolásról sem! Ápoláshoz, tisztításhoz is hihetetlenül nagy választékban kapható minden, ami szem szájnak ingere, sőt, króm-, alu, lakkozott üveg felületek ápolására is találunk megoldást az oldalon. Klímaberendezésünk karbantartása a cél? Nyugodtan nézzünk körbe az oldalon, biztosan megtaláljuk, amit keresünk! Esetleg a gumiabroncsaink védelméért aggódunk? Semmi ok az ilyesmire, egyszerűen válasszuk ki a lenyíló menüből a felni és abroncs kategóriát, és nézzünk szét az abroncsok ápolására, karbantartására szolgáló termékek között!
És ha esetleg nem tudnánk dönteni, mit válasszunk, aggodalomra akkor sincs semmi ok, a webshop személyzete ugyanis rendkívül segítőkész, ha autóápolással kapcsolatban van szükségünk tanácsra! A termékek leírása a weboldalon igen részletes, ha azonban mégis bizonytalanok lennénk, vagy elsőre nem találnánk meg a keresett információt, a személyzet telefonon is készséggel áll rendelkezésre, sőt, személyes átvétel esetén is ellátnak a termék használatához szükséges jótanácssal.
De hogy a beltéri ápoláshoz is adjak kapaszkodót: legyen szó műanyag, bőr, üveg, kárpit, vagy szövet anyagokról, a megoldás néhány kattintásnyira van tőlünk. Ezen felül érdemes néhány pillantást vetni az egyéb termékekre is, így például gyertyáink, izzóink, vagy az ablaktörlőink karbantartásához is nagyszerű kiindulópontot kaphatunk.
A mínuszok beköszöntével ráadásul a valódi ápolás igazi kihívás. Ahogyan testünket is a szokásosnál nagyobb vitamin bevitellel kényeztetjük, úgy érdemes az autónk téli ápolására is felkészülnünk. Szerencsére az olajwebshop.hu ebben is partner, így a téli időszakban használatos szélvédőmosó, desztillált víz, vagy fagyálló hűtőfolyadékok közül is bőven válogathatunk. A kiszerelés minden esetben változatos skálán mozog, ráadásul az oldalon folyamatosak a leárazások, kedvezmények, így sokszor a prémium márkás termékekhez is meglepően jó áron juthatunk hozzá.
Ugye megtetszettek a termékek? Akkor irány a bolt! Az olajwebshop termékei akár személyesen is elérhetőek, Budapesten összesen öt telephelyen látogathatjuk meg a boltot hétköznap 8-17 órás nyitvatartási időben. Ha azonban nem lenne lehetőségünk a webáruházat személyesen, budapesti üzletei egyikében felkeresnünk, hogy a kiválasztott termékeket megvásárolhassuk, nem kell aggódnunk, a kiszállítás ugyanis könnyen elérhető és kényelmes megoldást kínálhat a számunkra. A megrendelt termékeket maximum 20 kg/ csomag esetén ki is szállítják, a szállítási költség pedig elenyésző: 10.000 Ft alatti megrendelés esetén mindössze 1.990 Ft-tal kell többet számolnunk a vásárlásunkhoz, ahogy azonban átlépjük a bűvös 10.000 Ft-os keretet, a szállítási költség tulajdonképpen megfeleződik, 20.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig minden kiszállítás ingyenes.
Mire ezeket a sorokat leírtam, tulajdonképpen eldöntöttem: ha legközelebb kölcsönzőből leszek kénytelen autót bérelni, biztos vagyok benne, hogy még előzetesen leegyeztetem a kapcsolattartóval, milyen termékeket használnak az autóápolásra, és mit tesznek azért, hogy a számomra kiadott autó a legmegfelelőbb állapotba kerüljön, mielőtt használatba veszem. Nincs is kiábrándítóbb egy pöfékelő, egészségtelen motorral rendelkező, koszos autóba beülni. Fontos tisztában lennünk az autóápolás és -karbantartás lépéseivel, hosszútávon ugyanis nem csak az ügyfél élményt növelhetjük, a de a flottában megtalálható autók élettartamát is, amellyel megbízható működésüket is garantálni tudjuk.