Ha utazásaink során olyan országokba vagy szigetekre látogatunk el, ahol bár szívesen felfedeznénk a környéket, de a tömegközlekedés elég bajos, akkor általában autót szoktunk bérelni. Így volt ez már több görögországi utunk során is. A görög buszok ugyanis jellemzően nem járnak pontosan, és a tűző napon nem kellemes mindig várakozni, pláne, hogy úgy be van határolva idővel az ember. Mivel repülővel szoktunk elutazni itthonról, ezért a bérelt autó ilyenkor a megmentőnk, ráadásul jó áron lehet hozzájutni arra a pár napra. Így olyan strandokat is fel tudunk fedezni a szigeteken, ahová másképp nem biztos, hogy eljutnánk. Imádjuk így felfedezni a környéket, persze azért a szerpentineken nem árt vigyázni, de még vezetés közben is csodás a látvány, ami elénk tárul. Az autóbérléssel egyébként még soha nem volt problémánk, és persze nem kizárólag olyan helyeken tud jól jönni, ahol a természet szépségei vannak fókuszban. Ha több helyre is szeretnénk menni egy adott környéken, és nem szeretnénk vonatozni vagy buszozni, akkor mindig az autóbérlés lehetőségét választjuk. Ha többen utazunk, sokszor még árban is jobban megéri, ugyanis nyilván időt is spórolunk vele és kényelmesebb is. De persze azt is megértem, ha valaki az autózás helyett inkább beolvadni szeretne a helyi életbe úgy, hogy tömegközlekedik. Ez is tök jó, de nekem inkább rövid távon szokott működni, például egy európai nagyvárosban. Itthon egyébként még sosem kölcsönöztünk ki autót, pedig tudom, hogy elég nagy hype van mostanában az ilyen szolgáltatók körül. Ugyanakkor nem zárom ki a lehetőségét, hogy egyszer szükség lesz rá, de egyelőre nem volt még példa erre úgy, hogy a belvárosban élünk. Alapvetően akár a közösségi autózásban is benne vagyok, hiszen már az is környezetkímélőbb és praktikusabb megoldás, mint egyedül autózni, de persze a telekocsi sem jelent mindent helyzetben megoldást – ilyenkor jól jöhet az autókölcsönzés, ha valakinek nincs saját személygépkocsija. Összegezve tehát gondolataimat: vannak olyan helyzetek, amikor kifejezetten érdemes élni az autókölcsönzés lehetőségével.
De hogy mást is a figyelmetekbe ajánljak, muszáj beszélnem egy olyan lehetőségről, ami került a látóterembe, ez pedig nem más, mint a Hőszivattyú padlófűtés: a tökéletes kombináció! Egy ideje ugyanis már nézelődök az elektromos fűtésrendszerek témájában, de idáig még nem találtam olyan oldalt, ami hasznosnak bizonyult számomra – így amikor szembejött velem a futesrendszerek.hu website, még nem számítottam rá, hogy egy ilyen információdús, profi oldallal lesz dolgom. Már az első néhány kattintás kifejezett szimpátiát keltett bennem, ugyanis első pillantásra látszik, hogy egy igényesen összerakott, átlátható és a szemet is gyönyörködtető oldalról van szó. Az csak később derült ki számomra, hogy az elektromos fűtés és a napelemes rendszer nagyágyúira találtam rá. Mivel a korábbi infógyűjtéseim nem jártak sikerrel, belevetettem magam az olvasgatásba, és a futesrendszerek.hu nem okozott csalódást: részletesen megismerhettem belőle azt, milyen lehetőségek vannak előttem, ha szeretném a fűtésrendszert korszerűsíttetni. Közben az oldal felső sávjában azt is felfedeztem, hogy árajánlat kérésével a megyeileg illetékes kivitelező partnerhez irányítanak, ami szintén pluszpont volt – ha ugyanis már magamra szedem a tudást (és talán meggyőzhető vagyok arról is, hogy tényleg a Hőszivattyú padlófűtés: a tökéletes kombináció!), akkor miért ne vághatnék bele a megvalósításba is?
Márpedig van valami abban, ha belegondolok, hogy a Hőszivattyú padlófűtés: a tökéletes kombináció! A padlófűtés ugyanis amellett, hogy egy hosszú idők óta alkalmazott fűtési módszer, viszonylag alacsony hőmérsékletű vizet igényel, amihez a hőszivattyúnak nincs szüksége olyan sok energiára. Így hatékonyság és energia viszonylatában vizsgálva egy szuper megoldás lehet. Pláne, ha akár egy napelemes rendszer is szóba jöhet, azzal ugyanis már teljes vállszélességgel kiállhatunk a „zöld megoldások” és a megújuló energia mellett. Ha pedig már úgyis zajlanak a ház körüli munkálatok, miért ne induljon meg a napelemes projekt is? Amennyiben pénztárcánk engedi, érdemes tehát komplex megoldásokban gondolkozni, és persze ne felejtsük el azt sem, hogy az ilyen jellegű befektetéseink hosszabb távon fognak megtérülni igazán. A fenntartható energiatermelés, illetve a korszerű fűtési rendszerek pedig nem csupán a mi, hanem az utódaink kényelmét is nagyszerűen biztosíthatják még hosszú évtizedekig, ezt is érdemes szem előtt tartani a döntések során.
Bennem abszolút sikerült elültetni a gondolatot – hála a futesrendszerek.hu oldalnak –, miszerint a Hőszivattyú padlófűtés: a tökéletes kombináció! Így nem is volt kérdés számomra, miután úgy éreztem, alaposan körbejártam a site segítségével a témát, fel is veszem velük a kapcsolatot. Itt tartok most: elkezdődött egy folyamat, és azt hiszem, nem csupán a hőszivattyús padlófűtés mellett fogom letenni a voksomat, hanem ha már lúd, legyen kövér-alapon a napelemek is az otthonunkba kerülnek! Persze minden részletesen meg lesz tárgyalva még a szakértőkkel is, hogy biztosan olyan megoldás szülessen, ami esetünkben a legideálisabb lesz, de eddig azt mondták, hogy semmi akadálya nincs az elképzeléseimnek. Azért is gondoltam, hogy bemutatom a céget itt az oldalon, mert tudom, hogy ez kényes és bizalmi kérdés, hogy kire bíz egy ilyen beruházást az ember. Én megyei szinten a lehető legprofibb szakembereket fogtam ki, úgy tűnik – és biztos vagyok benne, hogy a többi kollégájuk is hasonlóan nagyszerű és ügyfélközpontú hozzáállással várja a megkereséseket. Az árak tekintetében nem ringattam vagy ringatom magam hiú ábrándokba, tisztában vagyok vele ugyanis, hogy ez egy nagyobb beruházás, ugyanakkor az eddigi árkalkuláció alapján azt kell, hogy mondjam, ez egy egészen korrekt szám, és ár-érték arányban szerintem abszolút megéri. Márpedig ez a lényeg, nem igaz? Na de visszatérve a cégre: tény, hogy az első kattintás adja meg az első benyomást, így mindenképpen azt ajánlom, hogy kezdd a velük való ismerkedést a futesrendszerek.hu-n. Itt visszahívást kérő űrlappal is fogsz találkozni, valamint egyből árajánlatot is tudsz kérni, de ami a legfontosabb: négy főmenü vár, amelyek alatt szépen, átláthatóan szedtek össze minden fontos tudnivalót. Az elektromos fűtés és a hőszivattyú menüpontja mellett található – az általam egyébként méltatlanul keveset említett – infrafűtés főmenü is, végül, de nem utolsósorban pedig a napelem menüpontja.
Ha olyan megoldásokat keresel tehát, amelyek évtizedekre szólnak, és szeretnél olyan kivitelezőket, akik tapasztaltak és profik – márpedig miért ne vágyna erre bárki? –, akkor ne keress tovább, ha szembejött veled a bejegyzésem: kattints bátran a futesrendszerek.hu oldalra, ahol minden felmerülő kérdésedre választ kaphatsz akár már az oldalról, vagy kapcsolatfelvétel után a kollégáktól.
Ezek után azt gondolom, számodra sem kérdés már, hogy a futesrendszerek.hu szuper oldala és a Hőszivattyú padlófűtés: a tökéletes kombináció! Pláne, ha kiegészítjük mindezt egy napelemes rendszerrel is…