Ez a forgalmazó még a szállítást is megoldja!

Most fog indulni az új éttermünk, így most rengeteg mindent be kell szereznünk. Eddig mindent a saját teherautónkkal szállítottunk, azonban valami motorhiba jelentkezett benne, amit nem lehet olyan hamar megjavítani.

A főnök elküldött, hogy szerezzek gyorsan egy szállításra alkalmas járművet egy autókölcsönzőből.

Ez nem is volt olyan egyszerű! Annyira nem, hogy nem is sikerült!

Volt olyan hely, ahol egyáltalán nem volt szabad autó. A másik helyen lett volna, de az meg nem szállításra való. Így eléggé meg voltam lőve.

Szerencsére találtunk ez olyan konyhai berendezéseket forgalmazó céget, akik a szállítást is elintézik helyettünk.

Akikről beszélek, az a rdelaer.hu forgalmazója, ahol rengeteg olyan árucikket kínálnak a vásárlóknak, melyek nélkülözhetetlenek egy ipari konyhába. Ilyen például a munkaasztal is, mely nélkül szinte elképzelhetetlen az, hogy egy profi konyha megfelelően működjön.

Ezek az asztalok tökéletesen megfelelnek minden alapvető követelménynek. Ilyen például az is, hogy rozsdamentes anyagot használtak fel a gyártása során, így biztosítva van az, hogy sokáig megfelelő állapotban használhassák őket.

Mikor egy új, profi konyhának a tervezése történik, nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy a beszerzett bútorok, eszközök és gépek mennyi helyet fognak foglalnak. Fontos az, hogy a dolgozóknak elegendő szabad tere álljon a rendelkezésére, de minden másnak is kell a hely. Ezt az rdelaer is tudja, ezért a munkaasztalnál pontosan fel vannak tüntetve a méretek is. Meglehetősen sok méretben beszerezhetőek innen ezek a rozsdamentes acélból készült asztalok, így mindenki meg fogja találni azt, amire szüksége van.

Ezeknek a munkaasztaloknak a lábai szintezhetőek, így könnyedén állíthatunk a magasságon. Rendelkeznek egy alsó polccal is, ahova sok mindent elhelyezhetünk a konyhai feladatok végzése során.

Az asztalt kiszállították nekünk pontosan a megbeszélt időpontban. Teljesen elégedettek vagyunk a szolgáltatásukkal, így úgy döntöttünk, hogy más konyhai berendezéseket is tőlük fogunk beszerezni. Ebben a döntésben az is közrejátszott, hogy hihetetlenül jó áron lehet náluk beszerezni mindent. Csak ajánlani tudom őket.