Nem tudom, hogy másoknak mi az a tárgy, de szerintem mindenkinek van valami olyan az életében, amit a jóléttel, tehetőséggel azonosít.
Az én családomnak például soha nem volt lehetősége arra, hogy saját autót vásároljon, és mindig a tömegközlekedésre hagyatkoztunk – ezért azok, akik megengedhetik a saját járművet, a szememben már mindig gazdagnak számítottak.
Régen biztos volt, hogy én sem engedhettem volna meg magamnak, hogy autóm legyen, vagy akár csak kölcsönözzek, de ezen nem vagyok meglepve – tekintve, hogy magyarországi fizetésemből szinte alig tellett valamire.
Ezért is döntöttem úgy, hogy egy teljes fordulatot veszek életemben, és inkább egy ausztriai munka után fogok nézni – ami azóta is a legnagyobb mértékben megelégedésemre szolgál.
Minden korábbi ismerősömnek saját lakása és autója volt, míg én albérletbe laktam és tömegközlekedéssel jártam, úgyhogy mindenképp egy olyan állásra volt szükségem, amivel kitörök ebből.
Ekkor jött velem szembe annak a lehetősége, hogy Ausztriába induljak el dolgozni. Találkoztam ugyanis egy céggel, akik pont azzal foglalkoztak, hogy külföldi szállodai munkára közvetítenek embereket, és ez nekem pont kapóra jött.
Mivel a német nyelvtudásom elég jónak mondható (mind írásban, mind szóban), ezért úgy éreztem, minden megvan bennem, hogy ne csak itthon, hanem külföldön is helytálljak. Egy pincér munkakörhöz ráadásul nem is volt szükség sok tapasztalatra, ami szintén számított nálam.
Ezért úgy döntöttem, hogy legalább egy téli síszezonra megpróbálkozok egy ausztriai munkával, és legrosszabb esetben is csak tapasztalatot szerzek, ha mást nem.
Ezért elkezdtem tanulgatni a szállodai munkavállaláshoz szükséges legfontosabb német kifejezéseket: ehhez elég sok tematikus nyelvleckét átnéztem, amiben szerencsére nem volt hiány, és nekem még gyorsan is ment, az alap nyelvismeretem miatt.
Hamar fel voltam készülve annyira, hogy képes legyek egy hosszabb elbeszélgetés keretében is megmutatni a nyelvtudásomat, és így már nem volt semmi akadálya annak, hogy elinduljak az álláskeresés útján.
Szerencsére ez a rész se okozott nehézséget: nekem csak annyit kellett tenni, hogy megírom az önéletrajzomat, az ügyfeleknek kiküldéssel pedig már nem is nekem kellett foglalkoznom.
Kicsit féltem attól, hogy az elrettentő dolog lesz, hogy amúgy nincsen olyan irányú tapasztalatom, mint amit egy ausztriai munka megkövetelhet, de úgy látszik, hogy a szállodák is úgy látják, hogy amíg a szükséges nyelvtudásom megvan, valószínűleg mindent meg tudok érteni, és elvégezni – ráadásul még a fizetésekben se látszik meg, hogy máshogy kezelnének.
Magának a végső állásnak a megtalálása, onnantól kezdve, hogy elkezdődött a pályázásom, csak pár nap volt, amik igaz, nagyon intenzívek voltak.
Ez azt jelenti, hogy ez alatt az időszak alatt több száz e-mailt és telefonhívást kaptam, amikre mind nekem kellett németül válaszolnom!
De a végső állás, amit megszereztem, olyan jó volt, hogy ez már nem is számított: nagyon jó fizetésért, egy igazi síparadicsom melletti hotelben sikerült elhelyezkednem.
Úgy számolom, hogy amíg kint vagyok, napi több, mint tízezer forintot és félre tudok tenni – Magyarországon ennyi, ha havonta jutott, akkor sokat mondok.
Bár kocsira még nem telik belőle – először a lakásomba kell néhány felújítás, meg lehet, jobb albérletet találni se ártana – az biztos, hogy most már nem tömegközlekedéssel járok többet.
Ha Ausztriából akarok hazautazni, mert kimenőt kaptam éppen, akkor választhatom azt, hogy autót bérelek magamnak, ami ennyi év után végre egy nagyon jó érzés.
Úgy érzem, hogy ezzel az ausztriai munkával végre bekerültem az olyan emberek körébe, akik megengedhetik maguknak a vezetést – nem is fogom abbahagyni még egy jó pár szezonon át, az biztos!